Pályázatok
Eljárások
Egyéb
Mindenki mást lát meg a magyar földekben: a közgazdászok egy mérhető területet, a geodéták vázrajzokat és tereptárgyakat, a gazdálkodók kiaknázható lehetőséget, az örökösök pedig az emlékeket. De kik is az örökösök? Mi, magyar emberek mindannyian, akik generációk hosszú és fáradságos munkájának köszönhetjük, hogy ma művelhetjük ezeket a földeket és csak rajtunk áll, hogy mit hagyunk hátra magunk mögött.
Hazánk földvagyona pótolhatatlan és korlátozott mértékben áll rendelkezésre, ezért az Agrárminisztériumban az volt a célunk, hogy az újonnan megalakult Nemzeti Földügyi Központ magába foglalja ezeket az értékeket és a tapasztalatokra alapozva, rendszerben gondolkodva épüljön fel az új szervezet.
Az NFK 2019. július elsején a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet általános jogutódjaként jött létre. A Központ változatlanul ellátja az NFA korábbi feladatait, de újonnan alapított költségvetési szervként tevékenységi köre és létszáma egyaránt bővül. A stratégiai döntés eredménye tehát egy hosszú távon is életképes, szakmailag meghatározó, jól szervezett és többfunkciós intézmény létrejötte, amely meghatározó szerepet tölt be a birtokrendezésben, az öntözésfejlesztésben és az erdészeti igazgatási feladatok ellátásban.
Úgy gondolom, a Nemzeti Földügyi Központtal egy újabb erős bástya jött létre, amely a mezőgazdaság versenyképességét és az ezzel kapcsolatos teendők átláthatóságát szolgálja.
Budapest, 2019. július 10. Dr.Nagy István agrárminiszter
További elérhetőségeink:
Elsősorban továbbra is az elektronikus ügyintézési mód igénybevételét ajánljuk, amely nagyban elősegíti a gyors, pontos és hatékony ügyintézést!
Tisztelt Ügyfelünk!
Ezúton tájékoztatjuk, hogy a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban: Nfatv.) módosításáról is rendelkező, a Nemzeti Földalap hatékonyabb kezeléséhez szükséges egyes törvények módosításáról szóló 2024. évi XI. törvény 7. §-a alapján a Nemzeti Földügyi Központ 2024. május 31. napjával beolvadásos különválással megszűnt. A Nemzeti Földügyi Központ általános jogutódja - az Nfatv. 34/B. § (2) bekezdésben meghatározott kivétellel - az Agrárminisztérium.
Honlapunk továbbra is üzemel és az azon feltüntetett információk aktuálisak.
Kérjük, hogy a postai leveleket a jövőben az alábbi postacímmel és külön jelzéssel legyenek szívesek ellátni.
Agrárminisztérium (Nemzeti Földalap)
Pf. 1.
Budapest
1860
Agrárminisztérium (Erdőtervezés, erdészeti igazgatás)
A Nemzeti Földalap hivatali kapuja a továbbiakban is változatlanul működik, az alábbi elérhetőségen tudjuk fogadni az elektronikus küldeményeket:
HIVATAL RÖVID NEVE: NFA
HIVATAL TELJES NEVE: Nemzeti Földügyi Központ
KRID: 223489318
Szeretnénk felhívni Ügyfeleink figyelmét, hogy az ügyintézési kommunikációs csatorna kiválasztása során szíveskedjenek figyelembe venni az ügyintézés gyorsaságát, illetve a várható költségeket is, mindezek alapján elsősorban az elektronikus ügyintézési módot ajánljuk, amely nagyban elősegíti a gyors és hatékony ügyintézést.
Ügyfélfogadás
Hétfő és Csütörtök 08:00-12:00
Tisztelt Partnereink!
Csaknem 20 ezer hektár földrészletet kínál megvételre az állam, újabb 10 hektárt meghaladó földrészletek kerülhetnek a gazdákhoz. Az agrártárca az intézkedéssel a kis- és közepes gazdálkodók, valamint a helyi termelők földhöz jutását támogatja. Kérjük a tisztelt Árverezőket, ne várjanak az árverési biztosíték utalással a határidő lejáratáig, mivel a bankok közti átutalás nem minden esetben azonnali, illetve a hibás adattartalmú utalások rendezésére csak a határidőn belül van lehetőség. Az árverési hirdetmények és tájékoztatónk a https://nfk.gov.hu/arveresek linkre kattintva tekinthetők meg.